Mi újság - Nagy Renáta

2012.04.14 17:42

 

Rovatunk rendhagyó vendége Nagy Renáta, aki tavaly érettségizett iskolánkban, hisz nagyon sokan tudják, „mi újság vele”. Másodjára vett részt a Megasztár tehetségkutató versenyén, s idén bejutott a legjobb huszonnégy versenyző közé. Most, hogy már „kívülről nézi” a műsort, élményeiről, tapasztalatairól faggattuk.

- Mikor kezdtél el énekelni?

- Általános iskolában kezdődött az egész. Néptáncoltam, majd népdalokat énekeltem Ki mit tud? versenyeken. Később bekerültem az iskola énekkarába, ahol a tanárnő felfigyelt rám. Pár évvel később felvételiztem a Talent Tehetségkutató Énekstúdióba Szegeden, s attól kezdve járok fellépésekre, versenyekre.

 

- Minek a hatására jelentkeztél a Megasztárba?

- Volt Cegléden egy énekverseny, ahol a megasztárosok énektanára volt a zsűri elnöke. Ezen a versenyen elértem egy bizonyos helyezést, és az volt a nyereményem, hogy az énektanár díjtalanul fog éneklésre tanítani. Mindkét alkalommal ő javasolta, hogy jelentkezzek a Megasztárba. Első alkalommal a középdöntőig jutottam, most pedig, ahogy látni is lehetett, a legjobb huszonnégybe.

 

- Hogyan értékeled a párbajt, ahonnan már nem jutottál tovább? Csalódott vagy?

- Azt a számot, amit énekeltünk (Tina Turner – Proud Mary), még sohasem énekeltem, így meg kellett tanulnom, ennek ellenére úgy érzem, hogy jól énekeltem el. Kullai Tímeával párbajoztam, akivel egyébként nagyon jó barátok lettünk, és nem ellenfelekként, hanem egymásért énekeltünk. Az volt a célom, hogy az emberek azt mondhassák, milyen jó hallgatni. Valamilyen szinten rossz érzés, hogy nem én jutottam tovább, de örülök az ő sikerének.

 

- Volt kedvenc zsűritagod?

- Mester Tamás nagyon szimpatikus nekem. Tavaly is, idén is tetszett neki az éneklésem, fel is ismert. Emellett pedig bízom a véleményében.

 

- Hogyan éled meg a Megasztár utáni időszakot?

- A pozitív visszajelzések folyamatosan erősítenek és igazolják, hogy tetszettem az embereknek. Felismernek, odajönnek és mondanak pár kedves szót, bátorítanak, hogy ne hagyjam abba. Ezek azok a dolgok, amik erőt adnak nekem.

 

- Kiesésed ellenére folytatod az éneklést?

- Igen, folytatni fogom. Ebben az egyben biztos vagyok: soha nem fogom abbahagyni az éneklést. Ha pozitív visszajelzést kap ember, akkor már megéri folytatni, főleg, hogyha ezt szereti csinálni, és úgy érzi, hogy e nélkül nem is lenne önmaga.

 

- Fogsz még jelentkezni tehetségkutató versenyekre?

- Most egyelőre szeretném kerülni a médiát, de igen valószínű, hogy jelentkezem még tehetségkutató versenyekre. Addig pedig fellépésekre járok, és megígérhetem, hogy hallani fogtok még rólam!

 

Herczeg Liliána