Május tizedike a magyar iskolákban a madarak és fák napja.
A kinevezett nap eredete egy 1902-es egyezményre vezethető vissza, amelyet az európai államok kötöttek Párizsban a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. Chernel István ornitológus (madártannal foglalkozó tudós) hazánkban tett rá erre egy lapáttal az első „madarak és fák napja” megrendezésével. Ez azonban még nem volt igazán hivatalos.
Négy évvel később, 1906-ban karolta fel a kezdeményezést a kor leghíresebb magyar természettudósa és polihisztora, Herman Ottó. Az ő javaslatára gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletbe foglalta az iskolákban országszerte megrendezendő eseményt. Időpontjául itt május elejét jelölték ki, a május tizedikei dátum kiválasztása csak 1994-ben történt meg.
“(…) a hasznos madarak természetével, jelentőségükkel, e madarak védelmének és szaporításának szükséges voltával, az erre szolgáló módokkal és eszközökkel az iskolai ifjúságot megismertesse, s ugyancsak ezen a napon a fáknak, cserjéknek a hasznos madaraknak fészkelésre és szaporodásra való befolyását megvilágítsa, a fák és befásítás nagy jelentőségét is megmagyarázza. (…) Hasson oda, hogy a gyermekek a vidéki viszonyokhoz képest legtöbb előnyt szolgáltató fák és csemeték ültetésével tegyék emlékezetessé és állandóan hasznossá e napot,” írja a cirkalmas rendelet.
A madarak és fák napja azonban száz éve keveset változott, célja változatlanul az, hogy az iskolások körében felhívja a figyelmet környezetvédelemre, főként a madarak és a fák, de természetesen más élőlények tükrében is. Az iskolák szabadjára engedett fantáziával maguk szervezik a programokat – az ország összes tanulója hall ilyenkor valamit a természetről; kirándul; múzeumokat látogat; játékos vetélkedőkön, versenyeken vesz részt; vagy akár rendhagyó órákon ül (és remélhetőleg oda is figyel).
A 2012-es év madara az egerészölyv, és az éf fája, egy öreg hárs Felsőmocsoládon
Környezetünk védelme fontos problémája napjainknak világszerte, és ebből sajnos Magyarország sem maradhat ki. Az ország állatvilágában olyan amúgy közismert, gyakorinak is hihető madarak védettek kis létszámuk miatt, mint az uhu, a kuvik, vagy a fehér gólya, amelyet vidéken sokszor láthatunk fészkelni, de valójában százezer forintos az eszmei értéke, és minden példányára gondosan vigyáznak.
A fák védelme már a párizsi rendelet előtt fontos kérdés volt az erdők tömeges felhasználása miatt – természetesen sokkal gyorsabban fogynak a kivágott fák, mint ahogy az újonnan ültetettek megnőnek. Számtalan nevezetes fa is van hazánkban, amelyet eszmei, történelmi értékei miatt védenek – ilyenek például a Margitsziget fái, amik közül több már jócskán túl van a századik életévén. A fák védelme még inkább kifizetődőnek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy elvileg egy fa elméletileg örök életű, addig él, amíg az életkörülményei biztosítottak, és ezt semmi sem fenyegeti.
Szóval elképzelhető, hogy az a fa, amit a mostani, szám szerint százkilencedik madarak és fák napja alkalmából ültetett egy szerencsés diák 2310-ben is állni fog valamelyik parkban.