A Blizzard játékvezető cég az egyik legnagyobb név a piacon, mert ugyan viszonylag kevés játékot fémjeleznek, de az mind-mind kultikus, éveket túlélő alkotás. Így van ez a StarCraft-tal, amiből világszerte versenyeket rendeztek, és tizenkét év után csak azért hagyták abba (illetve még akkor se mindenki), mert kijött 2010-ben a második része. Így van a Diablo játékokkal, aminek első része még mindig retro gyöngyszem, második részének online verziója pedig még mindig tele van élettel, pedig szintén körülbelül tíz éves, harmadik részének idei megjelenésére pedig már előre milliók ülnek tűkön mindenféle székeikben.
És így van a Warcraft sorozattal is. 1994-ben jelent meg az első rész, két folytatása és kiegészítései mellett regények, asztali táblás játékok, kártyajátékok is megjelentek hozzá, egyszóval kultikus fantasy univerzum teremtődött.
Ebben a világban játszódik (címéből bizonyára meglepő módon) a World of Warcraft sorozat.
Az azóta több kiegészítőt megélt MMORPG (Massively Multiplayer Online RolePlaying Game, azaz szabad fordításban nagyon sok szereplős online szerepjáték) sorozat 10,2 millió, azóta is növekvő létszámú előfizetőt tudhat magáénak világszerte, és ezzel az adattal Guinness Rekordok Könyvében is szerepel.
De mégis miért, annak ellenére, hogy nincs ingyen?
Egyrészt működik, és szinte akármilyen gépen és internetkapcsolattal, ami nagy szó volt főleg 2004-es megjelenésekor, amikor a hasonló babérokra törő játékok bugos, befejezetlennek tűnő, csalódást okozó programok voltak, amiknek ráadásul gyakran pofátlan gépigénnyel. A WoW (és ezt komolyan Váónak is ejtik angolul) is rendelkezik persze hibákkal, de ezek egyrészt kevesen vannak, másrészt folyamatosan javítják őket a készítők, erősítve a hitet és bizalmat a cégben. A gyakori frissítések mellett azonban a játék fő ereje a közösségben van. A WoW-ozás elsősorban csoportos élmény, csapatmunka együtt leküzdendő akadályokkal, az egyéni mellett csapatoknak is járó jutalmakkal.
Az alapjátékban két hadban álló frakción belül nyolc faj közül választhattak a játékosok: A Szövetség tagjai az emberek, a törpök, a gnómok és az árnyelfek (Gyűrűk urásoknak árnytündék *kacsint*), a Horda katonái pedig valamivel gonoszabbnak mondható lények, az orkok, a trollok, a taurenek (ezek minotaurusz-féle bikaemberek), és a bizalomgerjesztő élőholtak. A játékos alakíthatja bizonyos fokig szereplője kinézetét is, miután természetesen nemet választott magának (nem csak pasik játszanak, ez csak magyar jelenségnek tűnik…), és kasztot is adott a karakterének (ezek különféle képességeket előrevetítő harcos vagy mágiahasználó foglalkozásfélék).
"Kedves naplóm, az osztálytalálkozó jól sikerült"
Sokféle játékos csődül össze tehát, akik nagyban különbözhetnek egymástól. A játékban lehetőség van egymás ellen is megküzdeni és utána szidni egymást, de a fő játékmenet az összefogásban teljesedik ki. Különleges ellenségeket, „bossokat” csak nagyobb csapatoknak van esélye leverni. A kalandozás jutalmai pedig különféle tárgyak, fegyverek, és persze a szerepjátékosoknak nem kell bemutatni a Tapasztalati Pontokat, amikből eleget összegyűjtve szintet lép és így erősödik az ember fia-lánya. Ilyen játékmenet mellett lép fel a „na, csak még egy szintet lépek, aztán mára befejezem” önmagunkat félrevezető esete.
Egy ilyen összefoglalás után persze még rengeteget lehet beszélni a játékról. Lehet szó részletesebb ismertetésről, játékmeneti lehetőségekről, a történetről és a világról, amiben játszódik, és még nem említettük a kiegészítőket sem. Ha valaki érdekelt a témában, segíthet, és írhat nekünk, vagy ha azt nem, érdeklődő üzenetekkel is megajándékozhat minket, amiket figyelembe veszünk a jövő héten esedékes folytatáskor.
Addig is személyes üzenetem, hogy (a józan ész határain belül persze) játszani jó dolog, mindegy, mennyi idős az ember, és nem attól lesz felnőtt valaki, hogy már nem játszik, csak folyamatosan komoly dolgokkal foglalkozik, például dolgozik. Ha valaki ezt félreértelmezi, akkor ne szóljon, mert még a végén bajba kerülök.
G.Martin